Epilógus

Három nappal később ismét találkoztam Luke-kal. A kormányzói palotában bukkantam rá, nem teljesen véletlenül. Beszélni akartam vele, de érzékeltem, hogy a Saarai-kaarral tárgyal, így aztán felmentem a tetőre, a leszállópályához. Felnéztem a Yumfla fölé boruló éjszakai égboltra, és hosszasan gyönyörködtem az egész láthatáron átívelő Planetáris Gyűrűben. A Gyűrűn túl a csillagok olyan fényesen, oly hívogatóan villóztak, míg az űr oly feketének és oly hidegnek tűnt...

- Hát itt vagy, Corran - mondta Luke, amikor feljött mellém. - A feleségednek igaza van, a barna haj jobban áll neked.

Ösztönösen hátrasimítottam a hajamat, és bólogatva dörmögtem:

- Aha... de azt hiszem, egy kicsit hosszabbra növesztem. A szakállról és a bajuszról viszont nem tudok dönteni.

- A helyedben megszabadulnék tőle - felelte Luke a vállát vonogatva, és odasétált mellém. - Az elmúlt napok során reméltem, hogy viszontlátlak.

- Sajnálom, Mirax és én... átnéztük a Pulsar Skate-et, és előkészítettük az utazásra - magyaráztam, és az űrkikötő felé bökve hozzátettem. - A Coruscantra tartunk, ha gondolod, szívesen elviszünk.

- Köszönöm, nem. Erős a gyanúm, hogy szeretnétek kettesben lenni egy darabig. Elegos pedig megismerte azt az alderaani szokást, miszerint az emlékezők emléktárgyakat hagynak a temetőben. Ooryl és én a Keriltre megyünk, ahol felvesszük Elegos lányát, Releqyt, és elvisszük oda, ahol hagyhat valamit Ylenic It’klának.

- Azt az utat egyszer nekem is meg kell tennem - feleltem bólogatva. - Hogy letegyek valamit Ylenic-nek a nagyapám nevében.

- Azt hiszem, ez mindkettőjüknek tetszene - jelentette ki a Jedi- mester, és felnézett az égre. - Aztán meg szeretnék segíteni a Zsivány-osztagnak megtalálni az Invidious-t, hogy véget vessünk Tavira pályafutásának.

- A Jensaarák nélkül ő is csak egy ide-oda bolyongó közönséges kalózvezér - válaszoltam jobb kedvre derülve. - Valaki előbb-utóbb elkapja, valószínűleg mi leszünk azok. Vagy talán kellően feldühíti Palleont, és ő megteszi nekünk azt a szívességet, hogy leszámol a hölggyel.

- Nekünk az lenne a legkényelmesebb - dünnyögte Luke, azzal elhallgatott néhány pillanatra, majd a mellvéd tetejére rakta mindkét kezét. - Szeretnék megbeszélni veled egy fontos ügyet.

- Én is veled - válaszoltam mosolyogva. Az elmúlt három nap alatt sokat gondolkodtam az életemről, valamint az apámnak az arcra és a tükörre vonatkozó mondásáról. Immáron felismertem magam, aminek nagyon örültem, viszont nehéz döntésekre kényszerültem. A szemem sarkából Luke-ra pillantottam, és kimondtam: - Nem megyek vissza az Akadémiára. Nem kívánok teljes jogú Jedi - lovaggá válni.

- Hát ez érdekes...

Felé fordultam, a szemöldökömet felvonva néztem rá, és megkérdeztem:

- Érdekes?

- Igen... éppen arra akartalak megkérni, hogy ne térj vissza az Akadémiára.

Meglepetten tátogtam, majd miután magamhoz tértem, felmordultam:

- Ennyire azért nem voltam bomlasztó elem, vagy igen?

- Szó sincs róla - tiltakozott a Jedi-mester a fejét rázva. - Tudod, a te eddigi összes tanulmányod egy bizonyos cél felé irányított téged, ugyanazon cél felé, mint amire én is igyekszem felkészíteni a tanítványaimat. Rendelkezel egy biztos alappal, ami azt jelenti, hogy a Jedi - technikák és eszközök elsajátításával csak egy újabb réteget veszel magadra. Ez biztosítja számodra, hogy megtegyél bizonyos dolgokat, csakhogy ezekre te máris kész vagy. Mialatt ideutaztunk, meséltél arról, hogy Nejaa gyakran járőrözött hétköznapi emberként, problémákat oldott meg, és csak szükség esetén vetette be a különleges képességeit. Ugyanis rendelkezett más jellegű tudással és tapasztalattal is, amelyet felhasználva elvégezhette a munkát, és nem kellett a Jedi-képességeire támaszkodnia.

Rövid töprengés után megértettem, hogy mi jár a mester fejében, és elmosolyodtam. Ha valakinek a hidrokulcs az egyetlen eszköze, minden problémát meghúzandó csavarnak lát...

- Ha minden igaz, tudom, mire gondolsz - mondtam aprókat bólogatva.

- Pontosan ezt vártam el egy nyomozótól - felelte halkan nevetve Luke. - Azért jöttél rá, hogy Gantoris halálának és a Yavin-4-en történt bajoknak Exar Kun az okozója, mert alaposan felkészült nyomozó vagy. Én nem figyeltem fel a bizonyítékokra, amelyeket te észrevettél, vagy nem akartam hinni neked, mert nem láttam, hogy ezek hogyan illenek össze. Ez az „Összeillesztés képessége” az, amire az új Jediknek szükségük lesz. Erre fogom helyezni a hangsúlyt, és hiába térnél vissza közénk, nem tanulnál semmi újat.

- Attól tartok, igazad van - hümmögtem.

Luke összefonta kezét a mellkasa előtt, és megkérdezte:

- Szóval, te miért nem akarsz visszajönni?

- Ezzel visszakanyarodunk oda, amit Nejaáról mondtál, és részben oda, amit Tavirával tettem, hogy elküldjem innen - fejtegettem megfontoltan. - Az a hely, ahol jelenleg a legtöbb jót tehetem, a Zsivány-osztag. Nézz magadra! Mindig elhívtak téged, hogy oldj meg egy, az egész Galaxist fenyegető problémát. Még az Akadémiát is ott kellett hagynod átmenetileg, holott minden másnál jobban szeretnél új Jediket képezni. Ha megmaradok Corran Hornnak, és visszatérek az osztaghoz, felhasználhatom a képességeimet, ha a segítségükkel döntően befolyásolhatom egy-egy bevetés végkimenetelét, de nem fog senki ide-oda rángatni.

- Továbbá módodban áll majd a Coruscanton maradni, és családot alapítani - tette hozzá Luke.

- Igen, ez is fontos szempont - válaszoltam, majd elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy Miraxnak és nekem igazából milyen kevés javítást kellett végrehajtanunk a Pulsar Skate-en. - De van más is, Tavirát java részben az rémítette meg, hogy elpusztíthatatlannak hitte a Napzúzót. Tudta, hogy a gép létezik, de nem találta meg, ezért meggyőzte magát arról, hogy őrá vadászik. Azt hiszem, ha a jövőben rejtőzködni fogok, szükség esetén kínos meglepetést okozhatok valakinek.

- Szóval Keiran Halcyon itt és most meghal?

- Nem hal meg, csupán eltűnik. Kevesen tudják, hogy ő és én ugyanazon személy voltunk, így aztán nem lesz nehéz megőrizni a titkot - magyaráztam, azzal Luke vállára tettem a jobb kezemet. - Valahányszor szükséged lesz Keiranra, állok rendelkezésedre. Kész tény, hogy nélküled már halott lennék, Mirax továbbra is börtönben lenne, és Tavira szabadon garázdálkodna.

- Én pedig nélküled eszméletlenül feküdnék egy ágyon a Yavin-4 szentélyében - felelte elmosolyodva a mester. - Amúgy meg, amíg ott feküdtem, az unokahúgomnak és az unokaöcsémnek nem esett haja, szóval alighanem én tartozom neked.

- Reméltem, hogy ezt mondod - jegyeztem meg vigyorogva, - Van még egy ügy, amit szeretnék lezárni, de a te engedélyed kell hozzá.

- Nevezd meg - válaszolta gondolkodás nélkül Luke.

Megneveztem.

Szintre hoztam az X-szárnyút - Füttyös jelentése szerint kilencvenöt méterrel a Yavin-4 felszíne felett -, és egy helyben lebegve szem-befordultam Exar Kun szobrával. Legalább ötszáz méterre állt a gépemtől, de az az üres, fekete szempár éberen figyelt engem. Szélesen elmosolyodtam, és megszólaltam:

- Füttyös, minden szenzort rögzítésre állítottál? Készen állsz, hogy minden adatot átküldj a szentélyről a Skate-re?

A droidom kurta, sértődött dudálással juttatta eszembe, hogy sosem felejtette el a parancsokat, és mialatt vele száguldoztam az űrben, sosem kellett aggódnom, hogy egy meghibásodott áramkör miatt baj történik.

- A cél tiszta, kezdhetjük - mondtam ekkor, azzal átváltottam a tűzvezető rendszert protontorpedóra, illetve egyes lövésre. Ráállítottam a célnégyzetet Exar Kun arcára, és kikapcsoltam a mikrofonomat. Nem bántam, ha mások végignézik azt, amit csinálok, de amit mondani akartam, az csakis énrám és Exar Kunra tartozott.

- Tudom, hogy véged van, de azt hiszem, hogy valaha számítottál erre - kezdtem megfontoltan, a hatalmas kőarcot méregetve. - A szentélyed valószínűleg rendkívül érdekes archeológiai lelet, elmondhatatlanul csodás emlékmű, de egyben a gonosz emlékműve is. Felhasználtad, hogy megfertőzd Kypet, és az írásjelek keltette puszta benyomások megfertőzték a Sötét Jediket, akik megölték a nagyapámat. A te gonoszságod teremtette a Jensaarákat, és bár fölülemelkedtek ezen, sokan meghaltak és szenvedtek miatta. Azonban amit most teszek, nem bosszú, amit annyira kedveltél. Nem, egyszerű óvintézkedés. - A tűzkioldóra engedtem a mutatóujjamat, és hozzátettem: - Nem szabad olyan helyen hagyni a fénykardot, ahol egy gyerek megtalálhatja, és ez a te szentélyed milliószor veszedelmesebb minden fénykardnál.

Meghúztam a tűzkioldót, és a protontorpedó elszáguldott a szobor felé. Pillanatok leforgása alatt célba ért, egészen pontosan a hatalmas orrba csapódott, és a detonáló töltet szilánkokra robbantotta az egész fejet. Sűrű por- és füstfelhő terjedt szét a sziget felett. A milliónyi kődarab messzire repülve záporozott alá, fehérre korbácsolta a tó tükörsima felszínét, és mindörökre megtörte a sziget évezredes sértetlenségét.

Két további torpedó szétzúzta a szobor törzsét, csupán a két lába maradt meg térdig, aztán a többi lövedéket a talapzatba küldtem, ami részben darabokra tört, részben pedig ledőlt. A darabjai mélyen belefúródtak az udvar kövezetébe, vagy megroppantották a falakat, vagy éppen ide-oda pattogtak az udvaron, és sorban megsemmisítették a Sith írásokkal televésett tömböket. Egyik-másik olyan magasra pattant fel, hogy átrepült a falak felett, és a hideg, sötét tóba csobbant.

Átváltottam a lézerekre, és jobbra-balra pásztázva addig soroztam a templomot, míg a kövek felszíne cseppfolyóssá vált. Széles gőzoszlopok szálltak az ég felé, miközben a fehéren izzó, olvadt kőpatakok lecsorogtak a falakról, közben eltörölték vagy eltorzították a Sith képjeleket. Mire végeztem, már csak maga a sziget maradt meg. Továbbra is fekete volt, akár az űr, de már gömbölyű, lekerekített formák jellemezték - a szögletessége, a komorsága, az ereje elillant.

Megszűnt a hatalom székhelyének lenni, csupán egy nyugodt folt volt egy tavon, amely sokáig a csillagoknak csak a fényét verte vissza, de mostantól kezdve a békességüket is tükrözni fogja...

Bekapcsoltam az adóvevőmet, és bejelentkeztem:

- Itt a Zsivány Kilences. Küldetés végrehajtva.

- Vettük, Zsivány Kilences - zendült Mirax hangja a sisakom belsejében.

- Szép munka, Kilences - közölte aztán Skywalker mester. - És mind a magam, mind valamennyi leendő Jedi nevében köszönöm.

- A legnagyobb örömmel tettem - válaszoltam mosolyogva. - Exar Kunnak vége, a szentélyének vége, és az Invidek menekülnek. Már csak egy apróság van hátra, és tényleg végeztünk.

- Mi lenne az? - érdeklődött Mirax.

- Ez lesz a legkeményebb feladat, szerelmem - feleltem felkacagva. - Meg kell mondanunk az apádnak, hogy az első gyermekünket nem őróla fogjuk elnevezni.